Hol és hogyan vásároljunk az idei ünnepi időszakban? – Spórolási ötletek a karácsonyi készülődéshez

0
456
snimekobrazovky202

A nyakunkon a karácsony, azonban az idei évben az ilyenkor szokásos vásárlási láz helyét sokak számára a takarékosság és a visszafogott költekezés veszi át. Az árak folyamatosan emelkedése sajnos valamilyen szinten mindannyiunkat érint, ami sajnos az ünnepi hangulatra is rányomhatja a bélyegét.Jó hír azonban, hogy alacsonyabb költségkeretből igazán egyedi és ötletes ajándékokkal lephetjük meg szeretteinket, valamint ízletes s egyben pénztárcabarát karácsonyi menüt készíthetünk. Mindehhez nincs szükség másra, mint egy kis időráfordításra.

Tervezzük meg a menüt!

A karácsonyi készülődéshez az ajándék vásárlás mellett hozzátartozik az ünnepi menü is. A karácsonyi menü különlegessége, hogy a szokásosnak számító három fogásnál jóval többféle ételből áll, amelyeknek az elkészítéséhez számos alapanyag beszerzése szükséges. Éppen ezért, mindenképpen hasznos lehet jó előre kigondolni, mi legyen a menü, és összeírni, illetve listára venni az egyes ételekhez szükséges alapanyagokat. Ezzel is időt spórolhatunk a vásárlás során, ráadásul így kevésbé valószínű, hogy olyan termékeket is megvásárolunk, amikre valójában nincs szükségünk.

Ha idén pénztárcabarát verzióban szeretnénk elkészíteni a karácsonyi menüt, érdemes segítségül hívni a közismert nagyáruházak kedvezményes ajánlatait tartalmazó akciós újságokat, köztük a Penny áruház akciós újságát, a Tesco akciós újságot vagy a Lidl katalógust, amelyeket a Kaufino portálon kényelmesen átlapozhatunk akár online formában is, a Pepco akciókat és Pepco akciós újságokat, Möbelix katalógusokat és számos más kategóriába tartozó üzlet akciós ajánlatát. Ezekből a katalógusokból akár ihletet is meríthetünk a menüsor összeállításához, emellett a célirányos vásárlásban is segítségünkre lehetnek, hiszen az egyes ajánlatok közül könnyedén kiválaszthatjuk a legelőnyösebb árú termékeket.

Készüljünk előre, vásároljunk online!

Ha a karácsonyi menüről, illetve a karácsonyi ajándékokról van szó, amit csak lehetséges, vásároljunk meg minél hamarabb, ezáltal elkerülhetjük a tömeget az üzletekben. Még inkább megkönnyíthetjük a dolgunkat, amennyiben az online vásárlást választjuk. Ma már a népszerű webáruházak mellett számos ismert üzlethálózat biztosít online vásárlási lehetőséget, áruházi átvétellel vagy akár  házhozszállítással egybekötve. Az online bevásárlás egyik legnagyobb előnye, hogy pontosan látjuk a fizetendő végösszeget, így garantáltan nem érhet bennünket kellemetlen meglepetés a fizetés során.

Amennyiben a takarékosság is fontos tényező számunkra, a vásárlás előtt érdemes megtekinteni az adott üzlet aktuális kedvezményeit. A Kaufino portálon ezt mind könnyedén megtehetjük, hiszen az élelmiszer, drogéria, ruházati cikkek, bútor, illetve számos egyéb kategóriába tartozó áruházak akciós ajánlatait, köztük az érvényben lévő Pepco akciókat és az aktuális Pepco akciós újságokat, Tesco akciós újságokat, Jysk katalógusokat vagy a Penny akciós újságot lapozható formában, online tekinthetjük meg. Ezek az akciós újságok nagy segítséget nyújthatnak számunkra abban, hogy megtaláljuk a legkedvezőbb ajánlatokat, s mindig a lehető legolcsóbban tudjunk vásárolni.

Házi készítésű gasztroajándékok

Ha valami igazán egyedivel szeretnénk meglepni szeretteinket, a kézzel készített ajándékkal garantáltan nem fogunk mellé. Ha nem rendelkezünk túl jó kézügyességgel, remek ötlet lehet az idei ünnepre a saját kezűleg készített gasztroajándék. Az ehető ajándék igazi jolly joker, amelynek az ajándékozottunk is garantáltan örülni fog. Készíthetünk mézeskalácsot, házi bonbonokat, házi készítésű szaloncukrot, csokoládé mártott dióféléket, házi tojáslikőrt, tejkaramellát vagy akár narancslekvárt is. A világhálón ezen finomságok elkészítéséhez számtalan ötletet és receptet találunk.

Jó hír, hogy a fent felsorolt gasztroajándékok elkészítéséhez nincs szükség különös konyhai tudásra, hiszen a legtöbb közülük kevéssé időigényes és még akár a kezdő otthoni szakácsok is megbirkóznak velük. Emellett az elkészítésükhöz nem kell beszereznünk százféle alapanyagot sem. Ha pedig még inkább le szeretnénk faragni a költségekből, az ehető ajándékok alapját képező élelmiszereket kedvezményes áron is beszerezhetjük a Penny akciós újságban, az Aldi katalógusban vagy éppen a Tesco akciós újságban meghirdetett kedvezményes ajánlatokat kihasználva.